Mentős lettem #2 - Részletek!
Néhány nappal ezelőtt jöttem haza a Balatonról, ahol leforgattuk a mentős sorozatunk második epizódját. Ezúttal ismét egy speciális egység, a mentőmotorosok mindennapjait mutattuk be egészen különleges formában. Az első részhez hasonlóan itt is éles, valós események, balesetek, ellátások történtek, szerencsénkre pedig a három teljes szolgálat alatt, amit a csapattal töltöttem, bőven volt izgalom. Külön örömömre egészen más küldéseket kaptunk mint az első részben, a MICU csapatával, így új fajta élményeket tudunk hozni nektek és nem csak a jármű specialitása tekintetében.
Elképesztően jól éreztem magam a kissé tábor jellegű forgatáson, lent aludtam ugyanis a csapattal. Nappal kemény szolgálat, amiben az a helyzet, hogy volt, amikor kamerázni sem tudtam, mert kellett a plusz kéz. Így tehát nem csak testközelből láthattam a történéseket, de volt például egy újraélesztés, amiben konkrétan részt vettem. Drámai volt, de közben a csapat szellem tartotta bennem a lelket. Na meg az esti programok, a szabad időben, egy kis koccintás a team-mel, vagy éppen egy vízparton csücsülős esti beszélgetés mindennél többet ért.
A videó már a vágóasztalon, sőt, kezd egészen jól is állni. De forgatunk közben párhuzamosan már az Országos Mentőszolgálattal is, szóval aki arra kiváncsi, az ez utáni, harmadik epizódban azt is megkapja. (Illetve készül a Közúttal közös videónk és két rendőr lettem is.)
Várjátok? Kérdések jöhetnek! :)
Comments (4)
Érdekelne, hogy a vonulásokat utólak atbeszélitek-e/elemzitek-e, hogy 1-1 kereszteződést hogy érdemes jobban megközelíteni esetleg vagy más hasznos tanácsokkal a régebbi "motorosok" ellátnak-e.
részben a Te kommentedből is jött az ötlet, hogy egy kivágott kis videót szenteljek a témának, úgyhogy fentebb megtalálod. Nem egészen pontosan erről szól, de hasonló a téma, a vonulásokról, annak a pszichológiájáról beszélgettünk still szerűen a volán mögött. :)
Naná, hogy várom! Ahogy a vonulós részeket, vagy a 'Rendőr/Tűzoltó lettem' részeket is! Lehetne egy külön vlog videó, ahol beszámolsz az esetekről, akár itt vagy youtube-on, hogy hogyan élted meg, mit tudtál segíteni ilyesmi.... Köszi a tartalmakat!
Képzeld, pont lesz egy ilyen jelenet az új videóban. Ráhibáztál. :) De gondoltam rá én is, hogy készítek valami komolyabb, hosszabb kibeszélő tartalmat, rajta vagyok. Ez a videó egyébként éppen most készült el, engedélyeztetjük és egy óra múlvától pár napon belülig ki is fog kerülni. :)
