Szirénás vezetés: A TELJES kiképzés 1. rész
Közel két éve készült a Vérlovag lettem 2. epizódja, amiben egy teljes vezetéstechnikai tréninget végig forgattunk, miközben készültem a valós körülmények közötti szirénás vezetésre. Ekkor még csak sima B kategóriás jogosítványom volt. A videóban azonban alig néhány percben tértünk ki erre a kiképzésre, inkább az életem első valós vonulására fókuszáltunk és bele sem fért volna a rövid, pörgős anyagainkba annál több. Sokatok viszont a mai napig emlegeti, hogy kíváncsi lenne az egész napra részletesen, így most kifejezetten ide, Patreon-ra minisorozatot indítok, amiben a kiképzés egyes szegmenseit egy-egy videóba foglalva pár epizódon keresztül bemutatjuk a teljes tréning napot, minden gyakorlattal és magyarézattal együtt. A következő pár videónak tehát csak egy egészen picike töredéke került eddig a nyilvánosság elé.
Továbbá ez a mini sorozat már szép lassan készíti elő a terepet az egyik hamarosan következő YouTube epizódnak is, amiben egyszerre működünk együtt a mentősökkel, rendőrökkel, NAV-val, tűzoltókkal és szintén vezetéstechnikával kapcsolatos anyag lesz. De arról majd hamarosan... :)
Tetszik a mini sorozat ötlete? Szeretnétek még hasonló részletes, kevésbé pörgős kifejtős videókat ide Patreonra? Tényleg megköszönöm, ha kommenteltek, segítség nekem, ha kapok visszajelzést. :)
Comments (3)
Jöhet minden mennyiségben ☺️
Nagyon tetszik, jöhet ilyenből bőven, még egy félórát tudtam volna hallgatni a tréner úrat!
Igen jöhet minden mennyiségben!🔥
